Könyvjelző blog bemutatkozása, Indie és Perpetua - Alkotó Blogger Portál Magazin

Könyvjelző blog bemutatkozása, Indie és Perpetua

Konyvjelzo blog bemutatkozasa, Indie es Perpetua
Könyvjelző blog bemutatkozása, Indie és Perpetua








A Könyvjelző blogot ketten vezetjük, már több mint két éve. Mint a könyves blogok többsége, elsősorban mi is aktuális olvasmányainkról írunk értékeléseket és ezeket osztjuk meg. De hogy is alakult meg az oldal? Külön-külön is sokat gondolkodtunk már korábban is arról, hogy elkezdhetnénk blogolni, de egyedül mégse mertünk belefogni.



A moly.hu oldalon ismerkedtünk meg, és egyre többet olvastunk már akkor is közösen. Majd egyszer csak jött az ötlet, hogy akár közösen is belevághatnánk ebbe a dologba. Ketten már neki mertünk állni ennek a felelősségteljes feladatnak. És ahogy írtuk is, ketten vezetjük az oldalt, és egyénenként is írnánk röviden magunkról.




Indie (Petra) könyves blogger



Indie (Petra) könyves blogger


Petrának hívnak, de a blogon, és molyon Indie néven találhattok meg. Már kiskorom óta vonzódást éreztem a könyvek iránt, csöndes típus voltam, aki szerettet meséket hallgatni, a későbbiek folyamán pedig olvasni. Stephen King-gel kezdtem el igazán csak a könyvmoly életem, onnantól kezdve már tényleg minden zsebpénzem az könyvesboltokban költöttem el. Egyszer régen már rá találtam a Moly közösségre, akkor nem voltam fent sokáig, mert a fogathajtózás mellett kevesebb időm maradt az olvasásra. Egy új szerelem vette kezdetét az életemben. :) Persze e közben is olvastam azért. Pár év múlva újra rá találtam a Molyra, és mennyire örülök ennek a döntésemnek.

Mindig szeretem olvasni mások értékelését, hatással vannak rám a választásaim során. Az elején még pár mondatos értékeléseket írtam, később már jobban jöttek a szavak. A blogok világa mindig is érdekelt, de túl nagy falatnak tűnt elsőre. Igazán át kell gondolni, mert nem is gondolja az ember, mennyi munkát kíván egy értékelés megírása.

Örülök, hogy lett egy bloggerina társam, akivel osztozzunk ezeken a feladatokon. Most már két éve vezetjük a Könyvjelzőt, még mindig van mit tanulnom, de izgalommal tölt el amikor látom, hogy egyre többen látogatnak az oldalra, és olvassák az értékeléseinket. Már nem is tudnám elképzelni, hogy ne blogolással töltsem ki a szabadidőmet.





Perpetua (Eszter) könyves blogger


Perpetua (Eszter) könyves blogger



A blogon Perpetua néven alkotok, de Eszter a becsületes keresztnevem. :) Korábban a tánc volt nagy szenvedélyem, de egyetemi tanulmányaim kezdetén váltanom kellett, akkor találtam rá az olvasásra. Első kedvencem J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozata volt, azóta vagyok igazi könyvfüggő. A moly közösségre csak később találtam
rá, de azóta még inkább elmerült az olvasás iránti rajongásom.

Legjobban az oldal értékelés funkcióját szeretem, mert sokat számít nekem mások véleménye, főleg, ha tudom, hogy hasonló az ízlésünk. Talán leginkább ez motivált, hogy én is blogger legyek, mert örömmel tölt el, ha mások az én véleményem miatt szavaznak bizalmat egy-egy könyvnek. Az oldal megalakulása óta egyszer se bántam meg, hogy belevágtam.

Szívesen töltöm az alkotással szabad időmet, és imádom elkészíteni a montázsainkat és a bejegyzéseket. És hogy a kezdetek óta folyamatosan emelkedik látogatóink száma, csak még jobban buzdít, hogy töretlenül folytassam a munkát. :)




Könyvjelző blog bemutatás


Elég hasonló az ízlésünk, ezért is könnyű a legtöbb értékelést közösen írni, de azért akad olyan regény is, amiről csak egyikünk ír. Abban szerintem egyetértünk, hogy a romantikus műfaj az abszolút kedvenc, jöhet bármi, csak legyen benne egy kis szerelem is. Szűkítve a dolgokat, nagyon szeretjük a new adult, a fantasy, a young adult, disztópikus és a történelmi romantikus könyveket.

Az olvasásra váró kötetek között leginkább ilyeneket lehet találni, de néha szeretjük feszegetni a határainkat és megpróbálkozunk más típusú történetekkel, és nem egyszer akadtunk már ott is igazán szerethető darabokra. Viszont kicsit távol állnak tőlünk történelmi regények, a sci-fik (az olyan igazi fajták) és a horrorral is csínján bánunk.

Könyvjelző blog bemutatás


A legtöbben azért indítanak blogot, hogy megoszthassák másokkal a véleményüket. Ez számunkra is fontos, de emellett nekünk az is kiemelten fontos, hogy ne egyhangú bejegyzéseink legyenek, ezért mindig feldobjuk azokat általunk készített montázsokkal, amivel az adott könyv hangulatát szeretnénk megragadni. Ebben talán ki is emelkedünk más blogoktól, mert bár más is készít ilyet, mi elsők között voltunk és ennyire részletes verzióval ritkán lehet találkozni.


Emellett igyekszünk hazánkban is népszerű Írók/írónők aktuális megjelenéseit is nyomon követni és a friss híreket megosztani olvasóinkkal mind a blogon, mind annak Facebook oldalán. Az elmúlt hónapok során mindig akadtak rendhagyó, kicsit más jellegű bejegyzések is, amikkel szeretnénk megtörni az egyhangúságot. Rendszeresen indítunk nyereményjátékokat, ahol olyan regényeket lehet megnyerni, amiket mi is jó szívvel ajánlunk.

Pár szórakoztató rovattal is igyekszünk a könyvmolyok kedvében járni. Book tag-eket mindig szívesen töltünk, nem egyszer szenteltünk már egy egész hetet legnagyobb kedvenceinknek, sok érdekességet hozva az adott sorozatról. Projekt hetek keretein belül más bloggerekkel összefogva szoktunk ünnepelni egy-egy különleges alkalmat.


Hónapok és könyvek



Vannak saját rovataink is, amikkel különböző időközönként jelentkezünk. A havi zárásban az adott hónapot összegezzük olvasások és beszerzések szempontjából. Valamint minden hónapban kiválasztjuk a kedvenc párjainkat a mögöttünk lévő hetek olvasásaiból. A könyvjelző top 10-ben különböző kategóriákban szedjük össze az adott téma legjobbjait. A Kedvenceink közelebbről rovatban kedvenc alkotóink munkásságát mutatjuk be kicsit részletesebben. Ide lehetne sorolni a Book Tag-eket, ezekben nincs rendszeresség, de amikor rábukkanunk egy szimpatikus kérdéssorra, kitöltjük és megosztjuk. És néha még angol nyelvű kötetek borítóleleplezésében, megjelenéséhez kapcsolódó népszerűsítésben is részt veszünk.

Több helyen is megtalálhattok a honlapon kívül. :) A Facebook oldalunkon igen aktívak vagyunk, igyekszünk a hazánkban is ismert írók, írónők és hazai kiadók legfrissebb híreit megosztani a követőinkkel. Minden hét elején az aktuális megjelenéseket is külön kiemeljük, hogy senki se feledkezzen el róluk. Instagramon is szoktunk tevékenykedni, saját készítésű könyves fotókat és az adott olvasmányaikhoz kedvcsináló idézetes képeket szoktunk megosztani. A Pinterest oldalunkon külön táblán gyűjtjük az értékelésekhez készült montázsokat és az olvasásainkhoz elképzelt karaktereket.


Elérhetőségek:

Könyvjelző blog – Facebook
Könyvjelző blog – Instagram
Könyvjelző blog - Pinterest


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.