Letya könyves oldala bemutatása - Alkotó Blogger Portál Magazin

Letya könyves oldala bemutatása

Letya konyves oldala bemutatasa
 Letya könyves oldala bemutatása






Letya vagyok, a Könyvek, ahogy én látom könyves-blog szerkesztője. Az oldal legrégebbi bejegyzése 2011 júniusára datálható. Ekkor még csak magamnak írtam, úgymond szárnypróbálgatásként, tesztüzemben. 2012. április 27-e volt a nagy nap, amikor a nagyközönség elé lépett a blog, ugyanis akkor költözött a www.letya.hu domainre és kapott új tárhelyet.

Mindenki azt gondolja, hogy aki könyves-blogot vezet, az valószínű egész életében könyvmoly volt. Rám nem igaz ez a sztereotípia. Életem majdnem felében kerültem a könyveket, ahogy csak tudtam. Aztán lassan kezdtem velük megbarátkozni. Ma pedig itt vagyok :)




Mivel mindenhová magammal cipelek legalább egy aktuális olvasmányt, így nem maradhatott el a szokásos kérdés az ismerősöktől, hogy „Mit olvasol? Miről szól? Hogy tetszik?” Amikor már a negyedik, vagy ötödik embernek meséltem el, hogy mit is olvasok, és milyen is a könyv, felötlött bennem, hogy esetleg egy blogban is leírhatnám, és nem kellene állandóan ismételgetnem önmagam. Így kezdődött minden.

Kezdetben, ahogy az látszik is az első bejegyzéseimen, csak próbálkoztam valamit „papírra” vetni. Még nem volt koncepcióm, nem volt meghatározott irány sem. Annyit tudtam csak, hogy mindig a saját szemszögemből fogom vizsgálni az adott művet és nem igyekszem megfelelni senkinek. Innen ered a blog neve is. 




 Letya oldala



Idővel alakítgattam a bejegyzéseket, az oldal kinézetét, illetve rovatokkal is próbálkoztam. Havonta megjelenő „Könyvespolcom új lakói” igen nagy népszerűségnek örvendett, de idővel valamiért kikoptattam. Az egyetlen rovat, ami túlélte az az „Éves összefoglaló”. Sajnos, bokros teendőim és az új megjelenések miatt, egyre kevesebb időm jut az „Elfeledett könyvek” sorozatra, melyben olyan regényeket vagy novellásköteteket igyekszem bemutatni, amik kikerültek a bolti körforgásból és érdemtelenül a háttérbe szorultak. Pedig sok gyöngyszem található ezek között (illetve a könyvespolcomon, melyek a sorukra várnak).

Aki ellátogat az oldalra, annak egyből feltűnik, hogy főleg sci-fi könyvekről írok. Ez egy „új” szerelem, ami már öt éve tart és nem tudom megunni. Persze néha kell egy kicsit pihenni, nehogy telítődjek. Ilyenkor a klasszikusokhoz és a világirodalomhoz fordulok. Néha azért befigyel egy kis szórakoztató irodalom, életrajz, ismeretterjesztő vagy éppen egy történelmi regény. Sőt, alkalomadtán akár még YA is a kezembe kerülhet, viszont ezeknél a könyveknél igen nagy az előszűrés.

Amit nem fog senki találni nálam, az a manapság oly népszerű pornó-erotikus regények. Ugyanis a műfajban a legkiemelkedőbb De Sade márki: Justine, avagy az erény meghurcoltatása című alkotása, melyet nem tudott senki überelni. Justine után a többi csak szánalmas próbálkozásnak tűnik, így az időt is kár pazarolni rájuk.


 

 Letya könyves blog



A fentiek alapján azt hinné az ember, hogy többségében sci-fi rajongók az oldal látogatói. Ennek némiképpen ellentmond, hogy a legnépszerűbb bejegyzések első négy helyén teljesen más könyvek szerepelnek, és ez már nagyon régóta így van. Az is lehet, hogy a zsánerkönyvekről nem sikerült elég jó bejegyzést készítenem. ;)

A Letya.hu-n kívül aránylag rendszeresen írok a Kritizátor nevű popkultúrális blogra is, de csak és kizárólag könyves témában. Illetve 2-3 hónapja a Scifi.hu-ra is felkerülnek azon írásaim, melyek a zsáner műfaján belül mozognak.

A blogot követhetitek Facebookon, Google+-on, stb… is, hogy ne maradjatok le semmiről.

Remélem, hogy az oldal böngészése közben többen is találtok olyan bejegyzést, ami meghozza a kedveteket egyik vagy másik könyv elolvasásához.

Jó olvasást és tartalmas időtöltést kívánok!





Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.